A trianoni békeszerzõdés elõírásai megtiltották, hogy a magyar királyi honvédségnél páncélos alakulatokat állítsanak fel. A közvetlen katonai ellenõrzés megszûnése után a honvédség vezetõi - a korszerû hadseregrõl vallott nézeteiknek megfelelõen - elkezdték a páncélos fegyvernem alapjainak lerakását. Ezt nyíltan nem tehették, ezért rejtett katonai alakulatként megszervezték a Rendõrújonciskolát (RUISK). A RUISK lett az eljövendõ páncélosalakulatok bölcsõje. Az iskolában a  személyi állomány bádoglemezekbõl készült (személy- ill. tehergépkocsi-alvázakra épített) harckocsi és páncélgépkocsi felépítményû harcjármûutánzatokkal, valamint elsõ világháborús német LK-II típusú harckocsival gyakorlatozott. 1929-ben engedélyezték, hogy Magyarország rendõrségi célokra Nagy-Britanniából 2db Vickers gyártmányú kerekeken és lánctalpon egyaránt mûködtethetõ páncélgépkocsit vásárolhasson. Ezek voltak a RUISK elsõ engedélyezett páncélos jármûve. A páncélgépkocsi fegyverzete 1db Schwarzlose géppuska volt. A páncélgépkocsi feklszereléséhez tartozó lánctálpat azomban nem adták át, ezért terepen nem tudtak gyakorlatozni vele. 1931-ben Magyarország és Olaszország közti kapcsolat eredményeképp nehezen, de sikerült 5db kétszeméyes, már akkor is elavultnak számító Fiat-3000 B típusú harckocsit beszerezni. Ezeket a harckocsikat darabokra szedve, titokban szállítoták Magyarországra és itt szerelték össze. A maximum 12 km/h sebességet elérõ jármûvekkel a legnagyobb titokban a hajmáskéri Hideg-völgyben néhány próbaüzemelést végeztek.
 1932-ben Straussler Miklós hosszas tárgyalásokat követõen egyezséget kötött a Weiss Manfréd gyár vezetõivel, hogy a Brit Védelmi Minisztérium részére egy, általa szerkesztett könnyû páncélgépkocsit gyártsanak. Straussler Miklós Budapestrõl származó, Nagy- Britanniában élõ mérnök volt, aki a késõbbiekben jelentõsen hozzájárult a magyar harckocsigyártás kifejlesztéséhez. A Weiss Manfréd gyár ezt a páncélgépkocsit- a trianoni békeszerzõdés elõírásainak megfelelõen- úgy készítette el, hogy nem volt felépítménye és farostlemezbõl készült. A gyári próbákon a Haditechnikai Intézet (HTI) munkatársai is részt vettek, és kérték a Honvédelmi Minisztériumot, hogy egy mintapéldányt a honvédség részére is rendeljenek meg (ezt a kérésüket nem teljesítették).
 1932 tavaszán az Olasz-Magyar Együttmûködési Bizottság egy angol Carden Lloyd ípusú, kétszemélyes, 1,6 tonnás harckocsit bocsátott a honvédség rendelkezésére. A harckocsit szétszedve, mint gazdasági gépalkatrészt, juttatták Magyarországra és a HTI gépkocsiszínében szerkezeti és összeállítási rajzok nélkül rakták össze.
 1933-ban Straussler a Weiss Manfréd gyár vezetõivel egy újabb páncélgépkocsi gyártásáról tárgyalt. Közben ugyanis Angliában az elõzõleg Magyarországon gyártott jármûvet továbbfejlesztették. A HTI szakemberei ismét kérték a HM-ot, hogy rendeljenek egy mintapéldányt a továbbfelesztett harcjármûbõl, de kérésüket ekkor is elutasították (ezt a páncélautót 1939-ben "Csaba" elnevezéssel rendszeresítették). Straussler ekkor vetette fel elõször a magyar szakembereknek a harckosigyártás gondolatát, ugyanis "tarsolyában volt egy vegyes futómû terve.
 Ez idõ tájt -az európai országok hadseregeit tekintve- Németország még nem rendelkezett harckocsival, Olaszországban pedig az Ansaldo kisharckocsi elsõ sorozata csak 1933-ban jelent meg. A trianoni békeszerzõdés értelmében Magyarország egyetlen más országtól sem remélhetett segítsésget. A semleges államok közül Svédország foglalkozott harckocsik szerkesztésével és gyártásával, de a magyarok elõtt ez a lehetõség is zárva maradt.
 Ezekben az években tehát Magyarország akkor sem juthatott volna harckocsihoz, ha a Honvédelmi Minisztériumnak lett volna megfelelõ anyagi alapja.
 A hadvezetés viszont egyre inkább sürgette, hogy a hadsereg korszerûsítése során olyan harckocsira tegyenek szert, amelyek a gyalogságot terepen is kísérni tudó tüzérségként mûködnek, ugyanakkor az ellenség oldalba támadására, harcászati megkerülésére képesek. A megvalósítás egyetlen járható útjának a saját szerkeztés és gyártás mutatkozott.  A HM Fejes mérnököt bízta meg, hogy birtokukban lévõ Carden Lloyd harckocsi mintájára egy kisharckocsit tervezzen. Fejes egy munkanélküli mérnök segítségével csomagolópapírra, ceruzával elkészítette egy kisharckocsi tervét, de a HTI szakembereinek véleményezése után a megvalósítás elmaradt. (Ebben az is közbejátszott, hogy az olaszoktól ekkorra sikerült az Ansaldo kisharckocsit beszerezni.)
 1934-ben Straussler ismét felajánlotta az általa szerkesztett harckocsialváz tervét. A HTI szakemberei abból a ténybõl kiindulva, hogy külföldrõl nem tudnak tankot beszerezni, ugyanakkor ez az alváz kedvezõ alap egy saját fejlesztésû harcjármû elkészítéséhez, javasolták az alváz licencének megvételét.
 Ez meg is történt, a vétel azonban egy vonalvázlatra vonatkozott. A harckocsi teljes belsõ szerkezetének megoldását a Weiss Manfréd szakemberei a HTI beosztottainak a szaktanácsainak a kikérése mellett vállalták.