Az északkeleti Kárpátok hágóit lezáró erõdítések legbelsõ, nem összefüggõ védelmi vonala. A folyóvölgyekben futó út- és vasútvonalakat zárta le a nagyobb településeknél. Mûszakilag megerõsített támpontok, fa- föld- és betonerõdök, a völgyekben út és mûszaki zárak alkották. Fontosabb támpontjai: a Tatár-hágó felõl a Fekete-Tisza völgyében Kõrösmezõ ‹Jaszinya›, Tiszaborkút ‹Kvaszi›, Rahó ‹Rahov›; a Tarac-folyó völgyében Királymezõ ‹Usztycsorna›, majd erõdítések a Tiszáig; a Toronyi-hágón át a Husztra ‹Chust› vezetõ úton Ökörmezõ ‹Mezsgorje›; a Vereckei-hágón át a Munkács ‹Mukaèevo› felé vezetõ völgyben Volóc (Volovec); az Uzsoki-hágó felõl az Ung völgyében Fenyves-völgy ‹Sztavnoje›.

 A német hadászati-hadmûveleti védelem pesti hídfõt védõ, önálló támpontokból álló védelmi rendszere. 1944. szept. 22-tõl építették ki. Szárnyaival a Dunára támaszkodott, összekötötte a Karola-vonalat a Margit-vonallal. Három védõövbõl állt. A külsõ Dunaharaszti - Vecsés - Ecser - Maglód - Valkó - Gödöllõ - Szada - Veresegyház - Csomád - Alsógöd; a közbülsõ Soroksár - Soroksárpéteri - Pestszentimre - Pécel - Isaszeg - Kerepes - Mogyoród - Fót - Dunakeszi; a belsõ (az Attila-vonal-III.) az akkori peremvárosok: Csepel - Pestszenterzsébet - Pestszentlõrinc - Rákoskeresztúr - Rákoscsaba - Cinkota - Rákosszentmihály - Rákospalota - Újpest külsõ szélén húzódott. A budai oldalra nem terjedt ki. Kiépítéséhez I. világháborús terveket is felhasználtak. Nem épült ki teljesen, katona, idõ, technikai eszköz és fegyver hiányában.
 Védelmét magyar és német csapatok közösen látták el. Déli szektorában állították meg a 46. szovjet hadsereg offenzíváját 1944. nov. elején. A szovjet-román csapatok 1944. nov.-dec. folyamán csak lépésrõl lépésre tudták magukat „átrágni" rajta.

 Az Attila-vonalon belül kiépített hat védõállás. Az elsõ reteszállás volt. Rákos vasútállomásnál vált el az Attila-III vonaltól, s a Rákos-patak déli partja mentén a Dunáig húzódott. A teljes félkört bezáró második jelentette a csökkentett területû pesti hídfõt, a külsõ körút (Könyves Kálmán - Hungária - Róbert Károly körút) vonalában építették ki. A harmadik ennek reteszállása volt, arccal északnak. A Józsefvárosi-Keleti pályaudvar elágazásánál vált ki a másodikból, a Kerepesi útig a vasút, onnan az Aréna (ma Dózsa György) út - Dráva utca vonalán húzódott a Dunáig. A teljes félkör negyedik védte a belsõ kerületeket, a Haller - Orczy - Fiumei - Rottenbiller - Szinyei-Merse út - Ferdinánd-híd - Csanády utca vonalán. Az ötödik a nagykörút, a hatodik a kiskörút mentén épült ki, a pesti hídfõ kiürítésének fedezésére. Megerõdített támpontokat rendeztek be a Népligetben, a Kerepesi-temetõben és a Városligetben.
 A budai oldalon nem építették ki elõre védõvonalakat. Védõállásokat 1944. dec. végétõl a Margitszigeten, a Ferenc-hegyen, a Törökvészen, a Pasaréten, az Orbán-hegyen, a Farkasréti-temetõben, a Sas-hegyen és a Kelenföldi-pályaudvartól a déli összekötõ vasúti híd felé a vasúti töltésen létesítettek. A belsõ védõövet a Margit körút - Alkotás út - Kis-Gellért-hegy - Gellért-hegy vonalában alakították ki. Arccal északnyugatnak reteszállás húzódott a Kékgolyó utca - Németvölgyi út - Mártonhegyi út, illetve arccal délnyugatnak a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) mentén. Különösen megerõdítették a Mûszaki Egyetemet, a Gellért-hegyet (a Citadellát) és a Várat.

 A Margit-vonal nyugati szektora (Balaton - Dráva) mögött a Principális-csatorna nyugati partjára támaszkodó ellenállási vonal. Kerecseny - Magyarszerdahely - Nagykanizsa - Fityeháza - Murakeresztúr vonalában építették ki. 1945. ápr. 1-2-án a 2. német páncéloshadsereg ellenében az 57. szovjet és az 1. bolgár hadsereg gyorsan áttörte.

 A Róza-állás és a Karola-vonal között északnyugat-délkelet irányában húzódó, a Karola-vonalat keletrõl lezáró támpontok rendszere. Déli pontja Sátoraljaújhely, ettõl északra a Ronyva-patak jobb partján a Széphalom - Alsóregmec - Felsõmihály terepszakaszt követte. Felsõmihálynál kapcsolódott a Róza-álláshoz. 1944. nov. végétõl az 1. magyar hegyidandár és a 4. német hegyihadosztály három hétig feltartóztatta a 18. szovjet hadsereget a Gizella-állásra támaszkodva.

 Az északkeleti Kárpátok hágóit lezáró erõdítések legkülsõ vonala. Nem képezett összefüggõ védelmi vonalat. Mûszakilag megerõdített támpontokból, völgyzárakból, mûszaki zárakból és az azokat fedezõ beton-, fa- és földerõdök, illetve reteszállások rendszerébõl állt. A Kelet-Beszkidekhez és a Máramarosi-havasokhoz vezetõ utakat zárta le a völgyek bejáratánál. déli végpontja a Csorna Hora elõterében lévõ Zabie ‹Zaibe, Zsabje› és Mikulicsin ‹Jaremcsa›, fontosabb támpontjai a Javornik és a Gorgan elõterében a Tatár-hágó felé vezetõ utakon Delatynig ‹Gyeljatyin›, majd az Arsica elõtti Sztaryj Mizuny, a Toronyai-hágó elõtt Zielona, a Vereckei-hágóba felvezetõ úton Stryj ‹Sztrij›, északi végpontja a Magura lábainál az Uzsoki-szoros felé vezetõ völgyben Turka.
 A német Észak-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoksága szorgalmazta a Hunyadi-állás elõretolt állásának kiépítését (Prinz Eugen-Stellung). Ehhez hozzá is kezdtek, de a magyar csapatoknak nem volt elég erejük és eszközük két erõdvonal egyidejû építéséhez Galíciában. - 1944. júl. második felében a 4. Ukrán Front elõl az 1. magyar hadsereg és a XI. német hadtest a Hunyadi-állásba vonult vissza, majd augusztusban a Hunyadi-állásra támaszkodva az Árpád-vonalba.

 A Balaton - Sió-csatorna - Duna között húzódó megerõdített terepszakasz a Margit-vonal keleti szektorának elõterében. nyugati szektora Siófok - Balatonszabadi - Mezõkomárom között a Sió-csatorna bal partján húzódott. Simontornya és Dunaföldvár között természetes akadályra nem támaszkodó keleti szektora Simontornya - Cece - Alap - Alsószentistván - Elõszállás - Baracs - Kisapostag - Dunaföldvár (Duna) vonalában húzódott. Balszárnyát a Duna bal partján kialakított Solti hídfõ fedezte. Tábori jellegû erõdítésekbõl állt. 1944. nov. 10-tõl magyar mûszaki csapatok kezdték meg kiépítését. 1944. dec. elsõ harmadában a német LVII. páncélos- és LXXII. hadtest magyar és német alakulatai nem tudták a Jenõ-állásban feltartóztatni a még építés alatt álló Margit-vonal keleti szektora felé elõretörõ 3. Ukrán Front 4. gárdahadseregét, amely a természetes akadállyal fedezetlen keleti szektort támadta.

 A Balatontól délre a Kapos folyó mentén kiépített állások össze nem függõ rendszere. Balszárnya a Jenõ-állásra (a Sió-csatornára) támaszkodott. Fõbb támpontjai és reteszállásai: Pincehely - Döbrököz - Dombóvár - Szabadi - Nagyberki - Taszár - Kaposvár - Kaposfõ - Kiskorpád. 1944. dec. 1-2-án a szovjet 57. hadsereg és 4. gárdahadsereg menetbõl áttörte.

 A német hadászati-hadmûveleti védelem Észak-Magyarországot lezáró, elõre kiépített egyik fõ eleme a Kárpát-medencében. A Mátra, Bükk és a Zempléni-hegység déli lejtõin építették ki. Jobbszárnya Aszódnál csatlakozott az Attila-vonalhoz. Aszód - Hatvan szakasza lezárta a Zagyva völgyében a Balassagyarmatra és a Salgótarjánba vezetõ utakat, a nógrádi bánya- és iparvidéket. A Mátra elõterében az Ecséd - Nagyréde - Gyöngyös - Abasár terepszakaszon, a Bükk elõterében az Egerszólát - Egerszalók - Andornaktálya - Szomolya - Noszvaj vonalon húzódott. A Karola-vonal második vonalát a Mátrafüred - Gyöngyössolymos, illetve az Egerbakta - Sirok terepszakaszon létesítették. Balszárnya a miskolci irányt (borsodi hadiüzemek) és a Hernád völgyét zárta le a Bodrogra támaszkodva. Fontosabb reteszállásai a Tibolddaróc - Emõd - Tiszaluc - Tisza folyó - Tokaj terepszakaszon, majd a Bodrog folyó jobb partján a Hegyalján és Sárospatakon át Sátoraljaújhelyig húzódtak. Sátoraljaújhelynél csatlakozott hozzá a Gizella-állás. 1944. nov.- december folyamán a 6. német hadsereg védte a 2. Ukrán Front fõerõivel szemben, amelyek csak fokozatosan tudták magukat „átrágni" rajta. Mátrai szektorát a XXIX. német hadtest dec. 20-án ürítette ki.

 A Margit-vonal mögött az Északnyugat-Dunántúlt Komárom - Kisbér - Veszprémvarsány - Zirc - Veszprém - Balatonfûzfõ vonalában lezáró tábori erõdítések rendszere. Sündisznóállásokból állt. Fõvédõöve a Bakonyszentkirály - Zirc - Lókút szakaszon a Gyõr - Veszprém vasútvonaltól nyugatra húzódó magaslatokon épült ki. Jobbszárnya az Eplény - Veszprém-D (pályaudvar) szakaszon a 8-as fõút Márkó - Kislõd - Devecser közti szakaszát zárta le. Veszprémtõl délre fõvédõöve a Geleméri-major - Litér - Magyaros-hegy vonalon húzódott. A fõellenállási vonal itt Villonya - Kiskovácsi között volt. Második állásának jobbszárnya a Veszprém-DNy - Csatárhegy - Nemesvámos - Veszprémfajsz - Alsóörs vonalon épült ki, balszárnya a Gic - Bakonytamási - Pápateszér - Csót közötti országút mentén. Harmadik állása a Nagydém - Lovászpatona - Vonyola terepszakaszon létesült. 1945. márc. 23-25. között a 3. Ukrán Front fõerõi és a 2. Ukrán Front 46. hadserege nehézség nélkül áttörte a visszavonuló 6. német hadsereg és a 6. SS-páncéloshadsereg fedezõ erõit.

 A német hadászati-hadmûveleti védelem legfontosabb, elõre kiépített eleme a Kárpát-medencében. Létesítését az OKH 1944. szept. 22-én rendelte el a Dunántúlon. A 220 km hosszú terepszakaszon, önálló támpontokból álló, három védõövet magába foglaló állásrendszer nyugati szektorát a Dráva (Gyékényes) és a Balaton (Balatonszentgyörgy), keleti szektorát a Balaton (Balatonvilágos), a Velencei-tó és Érd között építették ki.
 Rudolf Konrad, a hegyicsapatok tábornoka parancsnoksága alatt, a magyar Országos Erõdépítési Parancsnokság, a német 13. erõdítési sáv-parancsnokság irányításával magyar, német és szlovák mûszaki csapatok a polgári lakosság bevonásával építették.
 A fõellenállási öv fõellenállási vonala a Duna - Nagytétény vasútállomás - Szent László puszta - Baracska-D - Kápolnásnyék-D - Kisvelence-D - Velencei-tó északi partvonala - Dinnyés - Nádor-csatorna nyugati magaslatai - Belsõbáránd - Pötölle - Tác-D - Polgárdi-D - Füle-D - Balatonfõkajár-D - Balatonakarattya-DK - Balaton északi partvonala - Keszthely - Fenékpuszta - Zala-folyó torkolata - Határárok-csatorna - Pat - Iharosberény - Márjás-patak - Csurgó - Gyékényes - Dráva terepszakaszon húzódott. A Duna-Velencei-tó között a fõvédõöv második vonala Kismarton-É - Martonvásár-D - Baracska vasútállomás - Pázmánd-D vonalon épült ki.
 A fõellenállási öv és a második védõöv 16-20 km harcászati mélységben épült ki. A fõvédõöv 2-3 állásból állt, amelyek mélysége 5-7 km volt. A második védõövben 1-2 állást építettek ki. A védõövek lövész- és összekötõárkokból, körvédõképes támpontokból, fa-, föld- és betonkiserõdökbõl álltak, amelyeket mûszaki zárakkal, aknamezõkkel, harckocsiakasztókkal, drótakadályokkal is védtek. A védõövek elõtt átlagosan 5 m széles, 3 m mély harckocsiárok volt. A Margit-vonalba esõ településeket körkörös védelmi állásokkal erõsítették meg.
 Maximális hadmûveleti feladata az Ostmark (Ausztria), így az Alpesi Erõd felé vezetõ utak lezárása, az osztrák iparvidék védelme. Minimális hadmûveleti feladata a zalai olajvidék (1944 második felétõl a még német kézen lévõ területek kõolajtermelésének 80 %-a), a dunántúli magyar ipar-, vegyipar, kõolaj-finomító és bányavidék, a nyugat-magyarországi mezõgazdasági körzetek fedezése, valamint Budapest nyugati irányú átkarolásának megakadályozása volt.
 A nyugati szektort a 2. német páncéloshadsereg, a keletit a 3. magyar és a 6. német hadsereg védte. Nem váltotta be a hozzáfûzött reményeket, a keleti szektort 1944. dec. 20-tól a szovjet 4. gárda- és 46. hadsereg, a nyugatit 1945. márc. 30-tól az 57. szovjet és az 1. bolgár hadsereg gyorsan áttörte.

 A Margit-vonal mögött a fõvédõöv peremvonalától átlagosan 25 km mélységben húzódó harmadik védõöv neve. A Balatonfûzfõ - Péti-hegy - Peremarton - Pétfürdõ - Várpalota - Csór - Iszkaszentgyörgy - Moha - Sárkeresztes - Borbála-major - Borbála-puszta - Zámoly - Forna-puszta - Csákvár - Bodmér - Szár terepszakaszon húzódott. 1945. márc. 16. után szerepe volt abban, hogy a 6. SS-páncéloshadsereg ki tudta vonni magát a 3. Ukrán Front fõerõinek bekerítõ hadmûvelete alól.

 A Margit- és a Karola-vonalat összekapcsoló, az Attila-vonallal védett hadmûveleti szintû német-magyar támpont. Védelme 1944 õszén merült fel azzal, hogy 1945 tavaszától a pesti hídfõbõl lesz megindítható egy nagy erejû német ellentámadás.
 A Honvéd Vezérkar szept. 11-én adott utasítást a pesti hídfõ mûszaki kiépítésére, okt. 12-én rendelte védelmének megszervezésére a VI. hadtestparancsnokságot (parancsnok Farkas Ferenc altábornagy). Hitler nov. 3-án nevezte ki a pesti hídfõ parancsnokává Hermann Breith páncélos tábornokot, a III. német páncéloshadtest parancsnokát, nov. 23-án erõddé nyilvánította ‹Festung Budapest› a pesti hídfõt. Dec. 1-tõl parancsnoka Otto Winkelmann SS-Obergruppenführer, dec. 5-tõl Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer und General der Waffen-SS und General der Polizei, a IX. SS-hegyihadtest parancsnoka. Szálasi nov. 29-én nevezte ki Hindy Iván altábornagyot, az I. magyar hadtest parancsnokát Budapest teljhatalmú katonai biztosává, dec. 29-én Vajna Ernõt kormánybiztosává, de szerepük a német vezetés árnyékában egyre inkább névlegessé vált. A pesti hídfõ védelmét ténylegesen Breith, Pfeffer-Wildenbruch, majd dec. 17-tõl Usdau Lindenau alezredes, a német parancsnokság vezérkari fõnöke vezette.

(Prinz Eugen-Stellung, Jenõ herceg-állás) az 1. magyar hadsereg 1944. máj. közepére megszilárdult arcvonala mögötti megerõdített vonal Galíciában. A magyar fõellenállási vonal mögött 10-15 kilóméterre húzódott, Ottynia és Majdan Sredni kivételével más helységen nem vezetett át. Keletebbre helyezkedett el az Északkelet-Kárpátok átjáróinak bejáratát ugyancsak Galíciában lezáró Hunyadi-állásnál. Kiépítésére 1944. máj.- július között a német Észak-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoksága az 1. magyar hadsereg közvetlen mûszaki alakulatain és munkaszolgálatos századain kívül az arcvonalban lévõ magyar seregtesteket is utasította. A Prinz Eugen-állást a német hadvezetés az 1. magyar hadsereg második védõállásának, egyben Stanislau, Nadworna és Delatyn körvédelmi támpontjának szánta. A rendelkezésre álló mûszaki erõk és eszközök elégtelensége miatt csak részlegesen sündisznóállásokkal és légvédelmi óvóárkokkal) épült ki.
 A lemberg-sandomierzi hadmûvelet alatt a magyar arcvonalat ért szovjet támadás elõtt 3 nappal az 1. magyar hadsereg parancsnoksága a csapatokat határozott idõpont nélkül, 3 ütemben elõbb a Prinz Eugen-állásba, majd a tüzérség részére elõkészítetlen Frundsberg-állásba kívánta visszavonni. Ez nem valósult meg, a magyar alakulatok tervszerû visszavétele helyett kikényszerített, olykor pánikszerû visszavonulás következett be. A 16. magyar gyaloghadosztály júl. 23-án este még a Prinz Eugen-állás mögé tért ki, de a többi magyar seregtest az átkaroló szovjet hadmozdulatok miatt már nem állhatott meg a Prinz Eugen-állásban.

 A Karola-állás mögött kiépített támpontok rendszere. A Sajó (Rima) - Hernád völgyét zárta le Putnok és Kassa között. A Hernád völgyét Garadna - Vilmágy-D - Regéc - Nagybózsva - Felsõmihály; a Bódva völgyét Edelénynél és a Szögliget - Bódvaszilas; a Sajó völgyét a Bánréve - Serényfalva - Gömörszöllõs - Aggtelek terepszakaszon zárta le. 1944. decemberben a 40. szovjet és a 4. román hadsereg a XVII. német és az V. magyar hadtest ellenében lépésrõl lépésre tudta magát „átrágni" a Róza-álláson.

 A Duna bal partján kialakított, a dunaföldvári átkelõt védõ állásrendszer, amely összekötötte a Duna-védelem Dráva-torkolat - Paks szakaszát a Csepel-szigetivel, illetve a pesti hídfõvel. Mûszaki megerõdítése néhány támpont és harckocsiárkok kiépítésébõl állt, körülbelül 22 km kiterjedésû volt. Védelmét 1944. okt. 12-tõl a Fõvezérség-közvetlen Matolcsy-csoport (a Szegedrõl kiszorult 1. légvédelmi tüzérdandár, parancsnoka Matolcsy Elek vezérõrnagy), okt. 30-tól Kesseõ-csoport (Matolcsy vezérõrnagy sebesülése miatt új parancsnoka Kesseõ László vezérõrnagy) látta el. Két védõkörletbe soroltan állományába tartozott az okt. 8-án megalakított Solt gyalogezred két zászlóalja, egy SS-rendõrzászlóalj, a 105. és VIII. légvédelmi tüzérosztály, két német aknavetõüteg, valamint a Duna jobb partján állásban lévõ 8., 15., 88. tábori tüzérosztály és tartalékként a lõszer hiányában gyalogságként alkalmazott 152. sorozatvetõ tüzérosztály
 A solti hídfõ déli szakaszát okt. 30-án érte elõször a 46. szovjet hadsereg budapesti offenzívája, a hídfõt a 34. gárda-lövészhadosztály támadta. Nov. 4-én Dunaegyházánál vissza kellett venni a védõvonalat, amelyet 11-éig az SS-rendõrezred egy másik zászlóalja, majd a 10. magyar gyaloghadosztály erõsen leharcolt 18/III. zászlóalja védett. Ettõl eltekintve nov. 13-ig a Kesseõ-csoport kitartott az eredeti állásokban. E napon, a 40. szovjet gárda-lövészhadosztály harcbavetését követõen Solt elesett. A solti hídfõ legbelsõ állásait nov. 13/14. éjjel ürítették ki, hajnalban felrobbantva a Duna-hidat.

 Az erõdvonalak az Északkeleti-Kárpátokban középsõ, nem összefüggõ vonala. Az Árpád-vonal elõretolt állásrendszereként a Kelet-Beszkidek és a Máramarosi-havasok hágóit, illetve azok megközelítési útjait zárta le a korabeli magyar határon. Létesítését egy idõben kezdték az Árpád-vonallal. Mûszakilag megerõdített völgyzárakból és reteszállásokból állt. 1944. augusztusban megkönnyítette az 1. magyar hadsereg visszavonulását az Árpád-vonalba, de hosszabb ideig nem tartották.

 Az Olga-állás mögött hevenyészetten kiépített támpontok rendszere, amely a Bakony- és a Vértes-hegységet elválasztó Móri-árkon átvezetõ (gyõri, tatai, pápai irány) utakat zárta le. Fehérvárcsurgó - Bodajk - Söréd - Csákberény vonalában húzódott, Zámolynál csatlakozott az Olga-álláshoz.

 Az Északnyugat-Dunántúlon kiépített ellenállási öv a bécsi hadászati irány egyik lezárására a Rába folyó mentén. Jellegét tekintve tábori erõdítési elemekkel kombinált folyóvédelem Gyõr - Rábaszentmihály - Mórichida - Rábaszentandrás - Sárvár - Rábahidvég - Körmend fõ támpontokkal, az átkelési pontok védelmére összpontosítva. Északi szárnya a Dunához, déli szárnya a Birodalmi Védõálláshoz csatlakozott. 1944. szept. végétõl német irányítással fõként magyar munkaszolgálatosok építették ki, ám nem sikerült befejezni. A dunántúli hadmûveletek során üldözésbe átmenõ szovjet csapatok (Gyõrnél a 46. hadsereg, Szany - Mórichida között a 4. gárda-hadsereg, Répcelak - Sárvár között a 9. gárdahadsereg, Ikervár - Vasvár között a 26. hadsereg) 1945. márc. 18-19-én menetbõl áttörték.